Váratlan csattanó

Nehéz
25
Ajánlott játékosok száma
90
Átlagos nyomozási idő

Fiatalok egy csoportja kiváltságosnak hiszi magát. Senki sem számít azonban arra, ami ennek következtében megtörténik és bajba sodorja még a gyanútlanokat is.

Az IMPULZUS nyomozószobás élményprogram játékos feladatok alkalmazásával kívánja prevenció céljából megismertetni a fiatalokat az őket érintő társadalmi veszélyforrásokkal és azok elkerülésének, megoldásának lehetőségeivel. A bűn és áldozattá válást megelőző program bevonja a fiatalokat a bűnesetek felderítésébe és a közös gondolkodásba. A nyomozószobákban a felderített részletek összeállításával kikövetkeztethető a teljes történet, mely mindig tartalmazza az előzményeket, a bűnesetet kiváltó okokat és következményeket. Célunk az érzékenyítés során azt a megemelkedett ingerküszöböt átlépni, amely a közöny helyett az empátia szintjén érinti meg a fiatalokat. A nyomozós játékot kizárólag középiskolás fiataloknak ajánljuk 10. évfolyamtól, akik osztályukkal együtt tudnak részt venni a közösségi programon. Az osztályközösségek csapatokban vesznek részt a nyomozásban, de a végső konklúzióhoz minden egyes résztvevő meglátásra és véleményére szükség van.